[Én vagyok az Anyád]

Tenyérrel vagy ököllel?

2016. szeptember 27. 12:47 - petit bourgeois

Mert a szegény embert az ág is húzza

Körülbelül 11 éves lehettem, amikor egy apró térdsérülés folyományaként bekerültem a mindenki szíve csücske János Kórházba. Amíg az orvos arról vitatkozott anyámmal, hogy kaptam-e az iskolában tetanusz oltást (hogy ne kaptam volna, amikor Magyarországon minden gyerekkori vakcina kötelező, többek között a DiPerTe is?), addig én félig letolt farmerral, a vizsgálóasztal lépcsőjéről állva mint egy zsák, leájultam, fejjel egy régi, tömör vas orvosi lámpába. Röntgen és társai, beleértve a vérképet, amiből kiderült, hogy bizony a szervezetem híján van a vérlemezkéknek, ami ugye nem szerencsés egyébként sem, de főleg akkor, ha leájulgatunk mindenféle vizsgálóasztalokról. (Na meg ha szülünk, de erről majd máskor.) 

A szüleim persze instant pánikot kaptak, és megkezdődött az évekig tartó harc a lépemmel, ami a legendák szerint alattomosan legyilkolászta a trombocitáimat (a.k.a. vérlemezke). Szerencsétlenek annyira kétségbe voltak esve, hogy minden létező baromságnak felültek; azt például sosem felejtem el, mikor egy országosan viszonylag jól ismert természetgyógyász azt javasolta jóanyámnak, hogy imádkozzon a lábszáramban található velős csontjaimhoz, amik (akik?) ettől majd jól elkezdenek vérlemezkét termelni. Izé. De kaptam oxigénterápiát  (lábfürdő + oxigénmaszk, ne kérdezd), itattak velem céklalevet, és csináltam a vércsoportdiát is, a teljesség igénye nélkül. Egyszóval, tudom, milyen kísérleti patkánynak lenni.

Tovább
Szólj hozzá!

Welcome, Padavan!

2016. szeptember 27. 11:43 - petit bourgeois

A pilot bejegyzés

Indulás előtt leszögezném, hogy annyit tudok a Csillagok Háborújáról, hogy van benne egy kétlábon járó kutya, egy csipogó szemetesláda és egy aranyszínű robot, meg természetesen hogy Darth Vader Luke apja. Arról viszont meg voltam győződve B. születése előtt, hogy a gyerekneveléshez többet konyítok, lévén hogy két testvérem utánam egy évtizeddel később jött világra, és bizony gyakran előfordult, hogy nekem kellett a szájukba helikopterezni a pürésített őszibarackot, vagy én ültem a kád szélén mint egy partiőr, figyelve ahogy a kis színes vödrökkel anyám örömére kimerik a habos vizet a fürdőszobaszőnyegre. 

Három és fél héttel a kisfiam világrajövetele után (ugyan előfordul, hogy magabiztosságom egy-egy hisztinél megbillent, de) még mindig úgy gondolom, hogy értek én ehhez a dologhoz, sőt, csak én értek hozzá, a férjem például nem. Ugyanis minden egyes nap vérre menő vitákat folytatunk oltásokról, gyógyszerekről, pelenkázásról, fürdetésről de még a popsikenőcsről is, és én minden alkalommal meg vagyok róla győződve, hogy én tudom jobban, és hogy ő a hülye. Azonban az igazság az, hogy nincs igazság, mert mindenki másképp csinálja. Nem csak az a különbség, hogy én magyar vagyok, a párom meg német, de védőnőről védőnőre változik az "ultimate truth" is, és míg az egyik szerint lábujjhegyen érdemes közlekedni az alvó baba mellett, addig a másik a Rammstein koncerttel való korai megismerkedést szorgalmazza. 

De ne szaladjunk ennyire előre. Először is, bemutatkoznék. R. vagyok, 23 éves, hivatalosan egyetemista, nem hivatalosan pedig nincs elég kávé a földön ahhoz, hogy végre befejezzem a diplomamunkámat egy újszülöttel az oldalamon. A kisfiam, B. nem tervezett gyerek, de nekem nem fért volna bele egy abortusz, ráadásul egy támogató családdal rendelkező, szerető párkapcsolatban fogant meg, így nem volt kérdés, hogy bevállaljuk-e. A terhesség feléig Hollandiában éltünk, ma már Németországban; a szüléskor döntöttem úgy, hogy ezen komplikált élet viszontagságai mentén szeretnék észt osztani és alkalmasint párbeszédet kezdeményezni a (fiatal) szülőségről, az "itthon-otthon" kérdéskörről, és mindenről, ami ezekhez akárcsak egy hajszállal is kötődik, na, meg érdekes. 

Megköszönöm, ha velem tartasz életem legizgalmasabb és úgy tűnik, legfárasztóbb szakaszában! A jelenléthez csak egyet kérek: önjelölt "szuperanyuk" kíméljenek. ;)

Szólj hozzá!
Címkék: anyabajok
süti beállítások módosítása