Tíz évig egyke voltam, utána meg a "nagy és felelősségteljes" nővér, a követendő példa, a diákújságíró, az ötösre érettségiző, a gimnazista, aki már zsenge korában is mindig jókor volt jó helyen... Aztán én lettem a "tudod, aki Hollandiában tanul", meg a "német barátja van", és egészen addig minden…

Nem vagyok jóban a halállal. Nem tudom elképzelni, milyen az, amikor nincsen semmi, ami meg ugye paradoxon, mert ha nincs semmi, akkor én sem tudok képzelgetni dolgokat. Mégis, mint a leprát, úgy kerülöm a filmeket, könyveket, zeneszámokat, amikben az elmúlás akárcsak érintőlegesen…