Körülbelül 11 éves lehettem, amikor egy apró térdsérülés folyományaként bekerültem a mindenki szíve csücske János Kórházba. Amíg az orvos arról vitatkozott anyámmal, hogy kaptam-e az iskolában tetanusz oltást (hogy ne kaptam volna, amikor Magyarországon minden gyerekkori vakcina kötelező, többek között a DiPerTe is?), addig én félig letolt farmerral, a vizsgálóasztal lépcsőjéről állva mint egy zsák, leájultam, fejjel egy régi, tömör vas orvosi lámpába. Röntgen és társai, beleértve a vérképet, amiből kiderült, hogy bizony a szervezetem híján van a vérlemezkéknek, ami ugye nem szerencsés egyébként sem, de főleg akkor, ha leájulgatunk mindenféle vizsgálóasztalokról. (Na meg ha szülünk, de erről majd máskor.) 

A szüleim persze instant pánikot kaptak, és megkezdődött az évekig tartó harc a lépemmel, ami a legendák szerint alattomosan legyilkolászta a trombocitáimat (a.k.a. vérlemezke). Szerencsétlenek annyira kétségbe voltak esve, hogy minden létező baromságnak felültek; azt például sosem felejtem el, mikor egy országosan viszonylag jól ismert természetgyógyász azt javasolta jóanyámnak, hogy imádkozzon a lábszáramban található velős csontjaimhoz, amik (akik?) ettől majd jól elkezdenek vérlemezkét termelni. Izé. De kaptam oxigénterápiát  (lábfürdő + oxigénmaszk, ne kérdezd), itattak velem céklalevet, és csináltam a vércsoportdiát is, a teljesség igénye nélkül. Egyszóval, tudom, milyen kísérleti patkánynak lenni.

Akkoriban sokat morogtam, de hamar belekerültem a szerepükbe, amikor megismerkedtem a férjemmel. A drága ugyanis egyes típusú cukorbeteg. Körülbelül egy évbe tellett, mire összegyűjtöttem annyi bátorságot, hogy kiguglizzam a betegség és a várható élettartam összefüggését, ami aztán beindította a szüleim-féle kétségbeesett "ide-nekem-a-csodagyógymódot" vágtát. Ugyanis ha egy szeretted bajban van, akkor nem kérdés, hogy minden létező dolgot kipróbálsz, csakhogy segíts rajta.

Ezért buggyant ki belőlem egy cizellált a k*rvaanyját, amikor az Indexen olvastam egy Angliában praktizáló fél legálisan pénzt csaló ürgéről, aki siralmas angolsággal gyógyítja húzza le az autistákat, vagy azok szüleit. Videó alant. 

Gyakorlatilag arról van szó, hogy "Joseph", aki feltételezem hazai pályán Józsiként fut, képtelen elhelyezkedni a munkaerőpiacon, és inkább 3500 fontért ígér gyógyulást autistáknak. Módszerei erősen megkérdőjelezhetőek: a beteg anyjával mantráztatja, hogy nem szereti a gyerekét, ordít, és páciensétől várja el, hogy az válasszon a sima pofon, vagy öklös ütés között. Fel lehet ám horkanni, hogy ugyan ki hinne egy ilyen láthatóan elmebeteg csalónak, de mint ahogy a fenti példám is mutatja, tanult, olvasott, világlátott emberek hajlamosan mindennek és mindenkinek bedőlni, ha csak a legkisebb esélyét is látják a gyógyulásnak. Csak mondjuk míg nekem nem ártott a céklalé, maximum egy kis extra vitaminhoz jutottam egy olyan életszakaszban, amikor nincs csábítóbb, mint a sajtos melegszendvics és a Kinder Maxi King a sulibüféből, addig egy ilyen "kezelés" örökre szóló trauma lehet egy súlyos betegnek, netalán még rosszabbodhat is az állapota. 

Mindeközben néhány doktor és az internet véresszájú fele a homeopátiát üldözi. Míg Németországban az egészségbiztosítás fedezi a homeopátiás szereket és rendes orvosit végzett, praktizáló doktorok ajánlják fel azokat, mint alternatívát, addig Magyarországon például csak lapítva lehet kikérni egy Homeogénét a patikában, mert ha erre kerül sor, hirtelen mindenki diplomás gyógyszerész. És akkor én még nem is vagyok igazán homeopátia hívő. Ezzel csak arra akarok rávilágítani, hogy ártalmatlan, sőt, széles körben ismert és elismert alternatív gyógymódokat vagyunk hajlamosak megkérdőjelezni, de azt hagyjuk, hogy ilyen József-féle sültbolondok mindenféle képzettség nélkül ígérjenek gyógyulást egyelőre gyógyíthatatlan betegségekre. Sőt, mi több! A cikkben leírtak alapján Joseph magyarországi "főnöke" mint sikertörténetet bemutató csodadoki szerepelt az egyik kereskedelmi tévécsatornán. Főműsoridőben mutatták be, ahogy egy eddig multi level marketingben utazó férfi most mindenféle hókusz-pókusszal krónikus betegeket gyógyít. És ezt a nonszenszt nem hogy benyalja sok tévénéző, de még a vonatkozó szervek is, ugyanis senki sem emelt hangot a riport ellen. 

Hála az égnek a kisfiam úgy tűnik, makk egészséges. De mint az apjáról, róla is kiderülhet hét évesen, hogy cukros, vagy követheti az anyját a vérlemezkehiányban. És akkor én biztosan minden létező kúrát felkutatok, hogy meggyógyíttassam, kerüljön akár egy tíz eurós tablettába, vagy 3500 fontos fű alatti kezelésbe. Azt pedig csak remélni tudom, hogy ha neadjisten valaha ide jutnánk, addigra már minden Josephnek megszorongatnák a megszorongatnivalóját.