Ha valaki nekem tavaly december 23-a előtt mutat egy fényképet a mostani önmagamról, biztosan bekönnyezik a szemem. Olyan szavak jutottak volna az eszembe, mint "ocsmány" és "takarnivaló", meg "szégyenteljes" és "taszító". Ha őszinte szeretnék lenni, akkor bevallom, hogy még mindig kicsit kétkedve húzom el a számat, amikor a tükörbe nézek, tetszek-e vajon magamnak, és ha igen, miért nem, de már legalább értem, miért és hogyan történt az átalakulás. Legalább nem lettem csótány, mint Kafka Gregor Samsája. Csótány nem, csak egy anya.

Sosem voltam kifejezetten szexi. Sőt, nem csak kifejezetten; sosem voltam szexi. 155 centi magas vagyok és mindig is volt rajtam 2-3 kiló felesleg. Enyhén turcsi orrom és 35-ös babaméretű lábam van. Néhányak szerint úgy járok, mint egy pingvin, tinikoromban pedig a túlszedett szemöldököm és botrányos frizurám taszította az ellenkező nemet. Érettségi környékén kezdtem összeszedni magam egy kicsit, majd amikor külföldre költöztem, némi próbálgatás után (hajfestés, eddig sosem-mert kiegészítők, stb.) találtam rá mostani önmagamra. Nem lettem szexi, de sikerült egy-két randit fogni, és azon ritka alkalmakkor, amikor kirobbantott egy-egy barátnő a szobámból bulizni, engem is megtaláltak a hullarészeg srácok. (De jó nekem! Nem.) 

Első (és utolsó) igazi, komoly kapcsolatom 20 évesen kezdődött O.-val. Annak rendje és módja szerint mindketten belekényelmesedtünk a szerelembe egy kicsit. Mégis, a legelhanyagoltabb, másnapos pillanataimban is úgy rajongott körül, mintha éppen akkor kértek volna fel Playboy címlaplánynak. De hiába a sok megerősítés, így szülés után inkább elbújnék előle is.

Engem ugyanis nem kíméltek a terhességi csíkok. A csípőmtől kezdve az egész hasamat beterítik a barnás- vöröses striák, középen belefutva a kráterméretű köldökömbe. Azt megnézni, hogy odalent mi a helyzet, csak majdnem egy hét elteltével mertem. Sosem voltak még varrataim, nem tudtam, mire számítsak. A hasamra visszatérve: kicsit lóg is. Szerencsére nem híztam el, nem is tudom, hogy sikerült (a jelenleg fogyasztandó édesség-mennyiségnek köszönhetően ez rapid módon változhat még), de attól még volt benne egy majdnem három kilós gyerek, hát csak meglátszik. 

És tudom, hogy már semmi sem lesz a régi. Ma a zuhany alatt jutott eszembe, mennyi nőt láttam már az enyémhez hasonló köldök-kráterrel. Bele sem gondoltam akkor, miért lehet, egyszerűen elfogadtam, hogy nekik ilyen, nekem meg olyan a köldököm. De valahol nem is bánom, hogy ennyi minden megváltozott. Rögtön a szülés után, mikor elkeseredetten konstatáltam, hogy még mindig várandósnak nézek ki, megmondtam O.-nak, hogy akármennyire siralmas is a helyzet, én nem fogom sürgetni a testemet. Kilenc hónapon át változott egyik napról a másikra, ráadásul három napon át dolgozott azon, hogy életet adjon; nem fogom még azt is elvárni tőle, hogy hirtelen istennővé váljon. 

Tudom, hogy most már még több nálam sokkal szexibb lány és nő van. Össze is szorul a szívem, ha mondjuk egy családi séta alkalmával szembejön velünk egy fehérneműhirdetés, rajta egy vékony, hibátlan bőrű, formás modellel. Biztos vagyok benne, hogy ahogy minden férfi, úgy az én férjem is titkon ilyen feleséget szeretne, de attól a feleségtől egészen másmilyen kisfia született volna, nem B. Márpedig B. minden csíkot és extra kilót megér. Lehet, hogy szép nem vagyok, legalábbis nem modelli értelemben, de büszke biztosan. Az pedig az évek múltán se tűnik el, a ráncaim pedig szülés ide vagy oda, úgyis megjelennének.