[Én vagyok az Anyád]

Gratulálunk, Ön nyert!

2016. szeptember 27. 21:40 - petit bourgeois

Avagy két csík a terhességi teszten - a gyakorlati oldal

14439006_10210346285711697_324215882_o.jpgEgy nappal Szenteste előtt derült ki, hogy babát várok. Igazából egyetlen oka a tesztelésnek a másnapi dajdaj volt, amit az akkor még barátom, O. nagycsaládja szervezett, és ahol híresen sok alkohol fogyott minden megelőző évben. A menstruációm minden hónapban egészen változatos időpontokban jött meg, így igazából nem izgultam az eredményen, és amikor a "csíkos" teszten haloványan megjelent valami, akkor is csak a vicc kedvéért mentem el a drogériába egy digitálisért. A Clearblue közepesen drága, a terhesség hetét is megmutató szerkezetét vettük, és amikor kiírta szép hollandusul, hogy "zwanger", azaz terhes, akkor még vártam, hogy a kijelzőn mikor jelenik meg a "niet" szócska is, ami azt jelentené, hogy nem terhes, tehát zöld az út a másnapi hivatalból-viszketek-a-barátom-rokonaitól-féle borosüveg-ürítéshez. De a 'nem' helyett rögtön a heteket mutatta, én pedig zokogva rogytam össze, mondván, itt a vége, fuss el véle, se diploma, se munkahely, se barátok, se élet, se semmi. Sirattam a szüleimet is, akik (köszönik, jól vannak, nem azért) embertelen pénzt toltak a külföldi taníttatásomba és mozgattak meg minden követ a projektért. Rögtön végigfutott a lelki szemeim előtt, ki hogyan fog megvetni a történtekért, és hiába ölelgetett meg simogatott O., mondván, minden rendben lesz, én csak addig tudtam visszatartani a bőgést, amíg tárcsáztam anyukámat, és ő egyből rá nem érzett, hogy nagymama lesz. 

A sok kis bolhát néha elefántnak felnagyító édesjóanyám (például nekem sosem tűnt problémának, hogy nem raktam el a vasalt ruhát) olyan lazán vette a hírt, mintha csak a napi bulvárról csevegtünk volna. Ez jó jel volt. O. szülei sem kaptak infarktust, mondjuk ők ugyanilyen szituációban voltak két évtizeddel ezelőtt, úgyhogy tőlük furcsa is lett volna. Sőt, O. anyukája annyira felpörgött, hogy roppant fárasztó unszolására végül beleegyeztem, hogy másnap, a Nagy Családi Karácsonyi Vacsorán rögtön a közönség elé tárjuk a híreket. Őszintén, akkor még én sem hittem el, hogy babát várok. Nagyon hiányzott, hogy feldolgozhassam magamban az újdonságot, ha újrajátszhatnánk a szituációt, biztosan kitartanék a titoktartás mellett. Mindenki ölelgetett és gratulált, holott én nem csináltam semmit, és nem csak hogy nem terveztem, de álmomban nem számítottam a teherbeesésre. Borzasztó pillanatok voltak. 

Így karácsony tájékán, pláne egy "idegen" országban az ember nyilván nem tudja, kihez-mihez forduljon. A holland egészségügyi rendszert kaotikusnak és nevetségesnek ismertem meg a pár év ott töltött idő alatt; tudtam, hogy ha bármi bajom van, az első kör a háziorvoshoz vezet, és csak utána juthatok el szakorvoshoz. Ezt időhiány miatt ki kellett kerülnöm. Történt ugyanis, hogy az újévet O. szüleivel Dániában töltöttük, utána pedig egy nap szünettel autóversenyre mentünk dolgozni, Dubajba. Két hétre. Nos, egy újdonsült kismamának, aki alig fordult meg még nőgyógyásznál, aki annyira fél a köz megítélésétől, hogy a terhességi tesztet is úgy vette, hogy sehogy, mert a párját küldte be a drogériába míg ő az üzlet előtt körözött, aki nem beszéli a helyi nyelvet, aki alkalmanként hipochonder, ... nos, az ilyen kismamának ez a pár hét maga lenne a pokol. 

Szorgos guglizás után rábukkantam egy bába-praxisra a városban, ahol Hollandián belül éltünk. O., akit az Isten is idegennyelv-beszélésre teremtett, megkapta a feladatot, hogy mivel kicsivel folyékonyabban beszél hollandul, mint én (szupermarket-language), hívja fel őket és könyörögjön egy instant időpontért. És sikerült.

Mit lehet tudni a holland terhesgondozásról? Semmit, gyakorlatilag, mivel alig van. Vércukrot, vizeletet egyáltalán nem ellenőriztek. Minden viziten megkérdezték, hogy érzem magam, megmérték a súlyomat és a vérnyomásomat, majd szélnek eresztettek. Kétszer voltam ultrahangon a kórházban, egyszer a 14., majd a 20. héten, ha jól emlékszem. Ott remélhetőleg alaposak voltak, képet legalább kaptunk. 
Hogy mennyire (még a magyar egészségügyhöz képest is) szokatlanul félvállról vesznek különböző eü. problémákat a hollandok, azt az én példám jól bizonyítja. Külföldi tartózkodás miatt e-mail kérdeztem meg a bábákat, hogy milyen úton juthatnék el egy nőgyógyászhoz, mert ilyen-olyan kellemetlen tüneteket tapasztalok, és ugyan ismerem a gombás fertőzéssel járó kellemetlenségeket, de pont ezért most másra gyanakszom. Válaszukban udvariasan elküldtek a melegebb éghajlatra, szó szerint megmondva, hogy ilyen csip-csup ügyekkel nem vagyok jogosult felkeresni egy orvost, vegyek rá kenőcsöt. Hiába írtam vissza, hogy éppen azért szeretném, ha látna egy orvos, mert ez inkább nem candida mint candida, de erre már válaszra sem méltattak. 

Körülbelül hat hónapos terhesen költöztünk át Németországba, ahol beletellett még egy bő hónapba, hogy elintéződjön a biztosításom. Amikor végre eljutottunk orvoshoz (igen, rendes nőgyógyászhoz!), szerencsétlen doki csak a szemét meresztgette, hogy mi minden vizsgálatnak nem voltam alávetve. Mert kérem, a germánok nem bízzák a véletlenre. Minden alkalommal vizeletmintát kellett leadnom, megmérték a vérben lévő vasam szintjét, súlyt és vérnyomást ellenőriztek, CTG-re voltam kötve húsz percig, majd még az orvossal is beszélgettem, aki épp kedvéhez illően vagy ultrahanggal, vagy ... nos, az ujjaival vizsgált meg.

Mindeközben a helyi bába-praxis meginvitált a szülésfelkészítő kurzusukra, ahol megfeszített idegszálakkal figyeltem a németül zajló beszélgetéseket. A heti egyszeri találkozókon légzés,- és tornagyakorlatokat ismételtettek velünk unásig, szülésről, szoptatásról, a kórházi ellátásról meséltek, körbejártuk a szülőszobát és plusz harminc euróért a párjainkat bevonva tartottak gyermekápolási órát. Az utóbbin kívül mindent a biztosításom fedezett. Emellett a kórház által havi egyszer megtartott információs esten is részt vettünk, ahol szintén körbejárhattuk a szülőszobát, illetve egy szülészorvos, egy gyerekorvos, egy bába és az egyik német biztosító helyi képviseletétől valaki mondta el a rá vonatkozókat. És ha még ez sem lett volna elég; a heti egyszeri, aneszteziológussal való meetingre is betértünk, ahol elmondták az érdeklődőknek, hogyan fognak lebénulni, ha az epidurális érzéstelenítésre igent mondanak. 

Összességében tehát az ellátásomra nem lehet panasz. Az, hogy mint önálló gondolatokkal rendelkező, érző személyiség, hogyan vészeltem át a várandósság kilenc hónapját, már más kérdés, és egy külön posztban tervezem taglalni... :) 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://envagyokazanyad.blog.hu/api/trackback/id/tr2111747819

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása